Édes-sós

Beérni, akár a megszeppent gyümölcs
Rothadón, mint csúf arcon a szemölcs
Kéz a kézben, miképp még szétloccsan
A gondolat a befagyott tócsába koppan
Futni miképp a szél...futni csak ővele
Hideg arcát, édes párával szőtte tele
Hálóban ringat, mint pók az ebédet
Elfogyaszt az idő s megemészt az élet
Bánattal tömi ki a levedlett bőrruhát
Mosolyt rajzol s mint kicsorbult ceruzát
Faragja, míg el nem fogy teljesen
Koporsó lesz belőle, suttogták csendesen
Föld kerül rá, hogy ne lássa szemével
Mivé lett az ember az éveknek teltével
Hazugság hatja át s nincs az a mosópor
Mi kivenné a foltot s kezdődne egy új kor
Újra csak újat, örülni az újnak
A régi had menjen, jó lesz a disznónak
Csámcsogjon rajta, akár a moslékon
Mi sem eszünk jobbat, az otthoni hajlékon
Szakadt zubbonyban menetelni szépen
Ne vesszen el, mi már elveszett egészen
Recseg a hangszóró, ontja a dogmákat
Kisgyermek integet a részeg katonáknak
Puskával harcolni, az ám a valami
Mint tojásos rizzsel az édes-sós kínai
Mártásban faggyú az örökös szürkület
Réveteg tekintettel róni a köröket
Lámpás szakítja át a megrepedt aszfaltot
Kocsi zúg el rajta, elűzve a harmatot
Menni csak szüntelen, menni csak menni
Cukor helyett a tortába, sót kellene tenni
Rántsa össze szánkat s köpjünk nagyokat
Tükör nélkül is lássuk, megbúvó hibánkat
Lássuk a csodát, lássuk a szörnyeket
Édes-sós mártásban a keserű perceket
Okozna, okoznék s mire még fokozzam
Cipőm elvásott, ruhám is csak foltozottan
Kerül elő, szekrénynek bús mélyéről
De minek is beszélek, már mióta a semmiről?
Hallgatja valaki?, vagy mindenki csak hallgat
Mint az idő komótosan,az én időm is ballag
Lejártam, lejárt a felhúzott rozsdás kis óra
Kinyúlik ő is, mint mindent mozgató rúgója
Véget ért hát s zárjuk is, eme örvendetes napot
Keressen mindenki magának örök tanúságot.

Jövő kockák

Lángok mérge csap hát feljebb
A szívekbe fúr egyre beljebb
A sebek szélén, hogy gennyesedjen
Alaposan mindenre kiterjedően
Fertőzze hát meg a Földet
S az útba eső összes testet
Lánca koppan, ahogy húzza
Vércsík jelzi, hol volt útja
Mezítlábas látomások
Döntik romba majd e világot
Mi maradna mi még édes?
A száraz kóró, mi túl érdes
Vagy a gonoszoknak gondolata
Mit az atombomba is csak megkarcolna
A megfertőzött jövőképet
Mona Lisát, ahogy tépked
Foszlányokká saját arcát
Kigúnyolva alkotóját
Dőlnek le, majd sorra tornyok
Nem készülnek újabb szobrok
Kérges tenyér csap majd össze
Hogy új démonát dicsőítse
S ha maradt is még tiszta folt
Lassan szürkévé ráncosodik, mint holt
Bőrének kicsiny sejtje
Bezárva egy üvegtestbe
Kering-kering, de nincs már kiút
A tükörben mi rég kicsorbult
Önmagát, hogy megtalálja
Érzéseit mélyre zárja
Kulcsa mi volt rég elveszett
Keresni értelmetlen cselekedet.