Ébredés után

Csak nézem, ahogy lábnyomod itt marad
S reggelente csendben ásít a tudat
Időzik tekintetem kusza kis hajadon
Míg a párnahuzat árnyát megtöri a neon

Tested még otthon, kávégőzben fürdik
Szappanoz a tejhab mi tetején képződik
Halkan mozdul lépted, szinte alig hallom
Tükröződik másod egy kóbor energiaponton

Pillámat lesütöm, míg fényed betölti a szobát
Árnyként osonok, úgy bújom szemed sarkát
Léptedben lépek, szememmel ölellek
Vágyom a szóra, mik ajkaid gejzírjén feltörnek

És hívogatsz szüntelen, mint virág illatos nedve
Nyíló szirom ajkaid nektárjának kelyhe
Ugye holnap is láthatlak, egy rövidke kis percre?
Hogy e képeket összefűzzem egy végtelen tekercsbe.

Memoár morzsalék

Úgy számoltam, mintha telne
S az élet megannyi terhe
Markomban...ott dobogott markomban.

Közben sodródtak a percek
És mi tőlem csak tellett
Kevés...nagyon is kevés volt.

Imitáltam, mintha élnék
Lélegeztem mivel kérték
Tőlem...ezt várták el tőlem.

Mivel mégsem lettem semmi
Életemből elég ennyi
Lezártam...föld alá zártam.

És ma már csak bomló lélek
Támaszkodám szövetének
Időnek...a múló időnek.

Dombok alatt apró hantok
Oszló bőröm, porló csontok
Suttogok...halkan suttogok.

Hiány helyett

Alkonyat búj ruhád alá
kereng illatod orromban
ujjbegyem siklik-szalad
csókod csobban ajkamban

Gyermekin szikrázik szemed
csak bámullak szüntelen
mohón fal fel tekinteted
majd a vágytól felrobban

A szilánkok, mint hópihék
olvadnak szívem gleccserén
óceán vált a kis patakból
benne csónakázunk, Te meg én

Visznek hullámok messzire
oda, hol csak ketten leszünk
végtelen és eggyel több
míg a semmiben elveszünk.