The Cure-Homesick

Homesick

Hey hey!
Just one more and I'll walk away
All the everything you win
Turns to nothing today
And I forget how to move
When my mouth is this dry
And my eyes are bursting hearts
In a blood-stained sky
Oh it was sweet
It was wild
And oh how we...
I trembled
Stuck in honey
Honey
Cling to me...
So just one more
Just one more go
Inspire in me the desire in me
To never go home

Oh just one more
And I'll walk away
All the everything you win
Turns to nothing today
So just one more
Just one more go
Inspire in me the desire in me
To never go home




Hazavágyódó

Hé, hé!
Csak még egy utolsó, és már megyek is
Az a sok minden, amit nyertél,
Ma semmivé lesz
És elfelejtem, hogy kell mozogni,
Mikor ilyen száraz a szám
És szemeim szétdurranó szívek
A vérfoltos égen
Ó, édes volt,
Vad volt,
És ó, mi mennyire...
Remegtem
A mézbe ragadva
Drágám,
Tapadj rám...
Hát csak még egy utolsó,
Csak még egy kör
Ösztönzöd bennem a vágyat,
Hogy sose menjek haza

Ó, csak még egy utolsó,
És már megyek is
Az a sok minden, amit nyertél,
Ma semmivé lesz
Hát csak még egy utolsó,
Csak még egy kör
Ösztönzöd bennem a vágyat,
Hogy sose menjek haza

Forrás: http://thecure.extra.hu

Fordítás Szécskai Gábor

F.O.System : Utolsó üvöltés

Még most is hallom magamban a hangok zaját,
De a napok között céltalanul, sodródunk tovább.
Még most is látom magamban, a mozdulatlan arcokat,
Ahogy a fájdalomtól bennük, üvölt minden gondolat.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

Minden lépésem, oly távol van már,
És megfakult sorok között, minden üresen áll.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

Ha bennem elmúlik minden, akkor majd megértem,
Mert közöttük egy halvány képen magamat nézem.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

Cím-telem

Gyámoltalan aggyal vágtatva a lépések habzó üvöltésein markolva a jelent, piszokmód erősen. Érezve a reggelt, hányadék formájú büfögések karmoló illatfelhőiben. Serceg a flakon, éleset sikítva ront a fülbe a hallójárat bozontos táján. Lepedékszagú hajnal marja megmaradt csonkjaink, a mohóság barlangjának belsejében. Szakíts el a pillanattól, tépd meg az idő élhetetlen szottyos tüdejét. Lehullt egy könnycsepp…süvít a hang s dobol a szív, eszeveszett körtáncába majd beleőrülök. Kilép a test a Tv dörmög valamit…futnék felszakadt gennyes talppal, hogy bűntudattól elmenekülhessek, ne nyikorogjon s sóhajtson felém. Én csak fekszem, mint megmeredt holt s a szavak csak gondolatként távoznak. Száraz marad ajakam…bólogat az óra mutatója, szemlátomást neheztel rám. Felszív a perc hol gyorsabb hol lassabb mértékben vagdalóznak a képek. Ilyen lehet az őrület sejtjeiben, kusza történések fickándoznak megkutyulva az üstöt, benne miden összetevőjével. Tétovázom még egy kicsit, hogy jobban belém marhasson, mint veszett kutya csontos állkapcsa. Egyesével szakadnak az inak s pattan kifeszített húrként. Dallamai éles kis tűzijátékot okoznak szanaszét repülő pettyeiben, ahogy a vér elhagyja testem. Fáradok némelyest…hagyom még had végezze dolgát, míg csak utolsókig el nem tüntet. Úgy is utazni vágytam belső világokba. Háború készül, lassan az idő szürkére vált. Menni…lépni…remélni…

Esőtemetés

Eső van, és nem porzik már a koszos föld
Mindenhova befolyik a maró eső, mindenhova
Szétoszlanak a cseppek, és hideg van, valaki ölt
És ha hideg van valaki biztos meghal

A repedésekbe csúszunk mindannyian és megfagyunk
Aztán majd cseppek koppannak száraz fejünkön
És az ég gyógyszert fecskendez belénk
De halálunk után nem segít semmi sem testünkön

És majd ha ott fekszünk, esni fog az eső a szemekből
Szekérre dobnak és átázunk, majd a repedésekbe lefolyunk
Nem folyik a vér csak a koporsóban lötyög a földből
Könyvek lapjain takarnak a betűk, mást nem akarunk

Forog a kerék egyre közelebb ér keskeny fejemhez
S a nyakkendő kígyóként tekeredik torkomra
Eső lesz, azt hiszem, ma is eső lesz
Nem látom a virágokat, mik hullnának síromra

Vágyak

Gondolatok, melyek itt cikáznak a fejemben
Várva a jelet, hogy felszínre törhessenek
S a problémák, mik mostantól nem léteznek
Hisz elmossa őket arcod, hogy ne reszkessek

Angyalként szárnyalsz, képzeletem vakító vásznán
Hófehér lepelben táncolsz szelíden, kecsesen
Oly messze vagy tőlem félek nem ér el kezem
Döntések, miket meghozni nehéz, ha ellep a félelem

Miért ég itt belül ilyen iszonyúan minden?
Enyhítsd kérlek mielőtt végképp a lángoké leszek
Elég egyetlen könnycseppje, varázsos szemednek
Segíts, hogy megnyugodjak s álmomba visszatérjek

Te vagy minden mi kívánságom csak lehet
Emelkedem látod, nélküled mégsem sikerülhet
Nyújtsd hát kezed kérlek…egyedül félek
Már semmi sem számít, ameddig foghatom kezed

Gondolat forgácsok

Egyszer talán, majd részben
Sikerül eggyé válnom az egészben
Gyermekként a felnőtt testben
Az emberek között egy szűk ketrecben
És részese lehetek én is a szónak
Mi egy angyal szájából, oly édesen szólhat
Útjára indul alattam a rozoga csónak
A lányhoz kivel talán, találkozom holnap
S én nézhetem őt, mígnem megeshet
Valami oknál fogva mégis csak megszeret
Meg is csókol, ha lesz hozzá mersze
És bennem is lappang, egy kevéske persze
Szeretni Őt, ahogy még mást, senkit sem
Lesz elég erőm? Vagy ismét győz a félelem?!
Szemébe nézni, és oly tisztán szeretni
Ahogy a filmekben is csak ritkán szokott lenni
Megmerülni benne, a tiszta lélekben
Összeforrni, ahogy a vas az izzó tégelyben
A szavakat mik már oly régóta szólnak
Meghallani őket és örülni a jónak
Nem gondolni múltra, és nem gondolni rosszra
Az ördög is majd, csak örömem fokozza
Jókedvemnek még akkor sem lesz híja
Sújtson is bármiképp rám a jó Isten haragja