Hiány helyett

Alkonyat búj ruhád alá
kereng illatod orromban
ujjbegyem siklik-szalad
csókod csobban ajkamban

Gyermekin szikrázik szemed
csak bámullak szüntelen
mohón fal fel tekinteted
majd a vágytól felrobban

A szilánkok, mint hópihék
olvadnak szívem gleccserén
óceán vált a kis patakból
benne csónakázunk, Te meg én

Visznek hullámok messzire
oda, hol csak ketten leszünk
végtelen és eggyel több
míg a semmiben elveszünk.