2012. január 16., hétfő
Hiány helyett
Alkonyat búj ruhád alá
kereng illatod orromban
ujjbegyem siklik-szalad
csókod csobban ajkamban
Gyermekin szikrázik szemed
csak bámullak szüntelen
mohón fal fel tekinteted
majd a vágytól felrobban
A szilánkok, mint hópihék
olvadnak szívem gleccserén
óceán vált a kis patakból
benne csónakázunk, Te meg én
Visznek hullámok messzire
oda, hol csak ketten leszünk
végtelen és eggyel több
míg a semmiben elveszünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése