Cím-telem

Gyámoltalan aggyal vágtatva a lépések habzó üvöltésein markolva a jelent, piszokmód erősen. Érezve a reggelt, hányadék formájú büfögések karmoló illatfelhőiben. Serceg a flakon, éleset sikítva ront a fülbe a hallójárat bozontos táján. Lepedékszagú hajnal marja megmaradt csonkjaink, a mohóság barlangjának belsejében. Szakíts el a pillanattól, tépd meg az idő élhetetlen szottyos tüdejét. Lehullt egy könnycsepp…süvít a hang s dobol a szív, eszeveszett körtáncába majd beleőrülök. Kilép a test a Tv dörmög valamit…futnék felszakadt gennyes talppal, hogy bűntudattól elmenekülhessek, ne nyikorogjon s sóhajtson felém. Én csak fekszem, mint megmeredt holt s a szavak csak gondolatként távoznak. Száraz marad ajakam…bólogat az óra mutatója, szemlátomást neheztel rám. Felszív a perc hol gyorsabb hol lassabb mértékben vagdalóznak a képek. Ilyen lehet az őrület sejtjeiben, kusza történések fickándoznak megkutyulva az üstöt, benne miden összetevőjével. Tétovázom még egy kicsit, hogy jobban belém marhasson, mint veszett kutya csontos állkapcsa. Egyesével szakadnak az inak s pattan kifeszített húrként. Dallamai éles kis tűzijátékot okoznak szanaszét repülő pettyeiben, ahogy a vér elhagyja testem. Fáradok némelyest…hagyom még had végezze dolgát, míg csak utolsókig el nem tüntet. Úgy is utazni vágytam belső világokba. Háború készül, lassan az idő szürkére vált. Menni…lépni…remélni…