Sár tapadt nyelvemre s a foszladozó viselet
Emlékben őrzi, majd tépi szét nevemet
Sírni hallom, még ha süketté is lettem
Fekete lyuk tátong üres szemgödrömben
Értem én hidd el, csendet iszom én is
Lebernyeg bánatom élet nélküli szintézis
Pupilla már nem reng, a hang is hallgatag
Szobor lett a szóból, véremből könnypatak
Mosnám le arcodat az ott nem hagyott csóktól
De tisztátalan lelkem már nem óv meg a rossztól
Elégtem a fényben s maradtam csak hamu
Árnyként izzok szívedben míg bezárul a kapu
A kulcs elvész majd, a zár is lustán kattan
Feledés tengerének mélyén fuldoklom a bánatban
Lassan húz le az örvény, mégsem menekülök
Elfogadtam sorsom, s szerelmes közönyöd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése