Vegyi

Mész égette váza a testnek
függőség ölel s hevít
bugyogva osztódik a létben
a sár szagú, savanyú kenyér

Illatod osonva lobban
hátamon csobban nesze
úszik hangtalan, gerincemen
s fürdöm én is ővele

Holnapnak emléke füstöl
langyos még a testetlen parázs
kést merít és ölelve csókol
fullánkjával a lódarázs

Támolyog hitem a súlytól
szememen stigma őrködik
félem bíz a gonoszt
és múltamat őrző orkjait

Száguldva szippant a mámor
most, hogy a lelkem testet ért
hamuból épült e gyermek
mit hamuvá bont el e földi lét.