Legelső, utolsó
szomorúfűz koporsó
skatulyányi rekeszében
mésszel kennek
fel ne keljek
hangom tartják
úgy altatják
furulyáknak zokogását
ürességből merítem
Csendnek cseppje
robban neszbe
félelmemet legyezgetve
szólna szám
dadog csupán
agyamban lötyög
e rothadó lötty
miből kortyolok
ha szavakra szomjazok
mert magamnak
társa vagyok
Van kiadó hely
s hosszanti delej
északtól-délig
a földtől az égig.
Csak érzés nincs
az ott maradt.
Illatok sincsenek
mosoly sincs…
elmegyek
Zeng a kórus
egy üres trónus
fakó koronáján
kánonban dúdolják
Ég Veled! Ég Veled!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése