Lassan, kecsesen ringatóznak a fanyar dallamra
Egymásba folyva sodródnak a zene ütemével
Megannyi érzés szakad közben parányi darabra
Lágyan buggyan ki,félve néz a vakító messzeségbe
Majd egyre bátrabban tör magának utat a távolba
A hideg valóság kurta talajára, lassanként csepegve
Elhagyja testem, rekedve evvel egy újabb csapdába
Óh te mennyei érzés, a kábult valóság borzalma
Mi most körbefont s nem enged szabadulni magától
Diktál az ütem, egy lépés jobbra egy lépés balra
Gyöngyöző emlékek sorra buknak le a vászonról
Érzem elhagy erőm...fáradni látszom
Kimerített e szabadság, mit fel sem foghatok
Vajon valóban megtettem e vagy csak játszom?
Mire e kín mit valójában magamnak okozok?
Vége.Ez az utolsó tánc volt kedvesem, vége
Nincs többé szerelem, nincs többé remény
Fogyatkozik látásom,homályos a kép széle
Megnyugszom hisz látom, sietve jössz felém
Lebegni látlak hófehér kitárt szárnyakkal hátadon
Puhán érinted meg fagyos,félelemtől eltorzult arcom
Magadhoz ölelsz, mintha te is éreznéd bánatom
Mégsem vehet Tőled el, már semmilyen hatalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése