Egy reggel anatómiája

Elszakadt...de mégis tart, még ha cérnaszálon is a rögös valóság
forgat forgat, hogy nyomába sem érek.Kalapál fejemben a gondolat, remek mondhatnám magamnak.Fél arasznyit megnyitom szemhéjam, lássam mivé törpült önnön kiábrándultságom búval megrakott szekere.Lágy mezők érintésével játszadozom, holott csak a kopár tér egysíkúságát szeretném némileg átfesteni.Kezembe veszem magam mellől az infódoboz kapcsolóját, lássuk mit is locsol bűzös bendőjéből a nagyvilág.Kúszik, mocorog a hang és a fény, lágyan összeállnak valamiféle borzalommá, hogy rontását táplálja bőröm védtelen kis sejtjeibe.
Mozdulnék...ujjaim nem reagálnak, letért a parancs a megszokott pályájáról és eszeveszetten kering most bennem.
Alig hallhatóan mordul egyet, karistolja vékonyka sebcsatornáim, fájjon...fájjon hát.
Merengenék de minek, elzárom a médialádát morcosan megrázom fejem és visszahull a függöny.
Csak a sötét kocogtatja értelmetlen kakastollát a szú rágta domboldalon.
Tedd hát s teszem én is dolgom csókot nyomok ráncos orcájára, megragadom maszatos ujjait és elindulunk a semmi lejtőin...