Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyõk alatt.
Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fütyült a fán.
Sárgarigó, huncut rigó, azt fütyülte, hogy élni jó;
Hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét.
Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek,
Sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át,
Fenyõre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan,
Hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép,
Ha fogják az ember kezét…
Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap; megyek magas fenyõk alatt;
Kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó;
De halni szebb és halni jobb, s én mosolygok és meghalok…
(1935)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése