Lélek sóhaj

Fehér cserépben néhány marék hamu
Ez maradt csak belőled drága, kedves apu
Görcs szorítja torkom, ujjaim töredelem
Könny csorog arcomon, miképp emlékezem

Itt hagytad tested, hogy lelked tovább éljen
Kemencébe toltak, "neki már mindegy hát had égjen"
Szorítanálak magamhoz, ha lenne annyi erőm
De gyenge vagyok...az élet lett büntetőm

Hallja meg a világ, hogy reped a szívburok
Élek-e még tovább?, vagy talán elbukok
Képek keringnek... a földet bámulom
Fájdalom lopakszik,veszettül zihál mellkasom

Nézem merre meneküljek, de ki elől is futnék?
A fájdalom már megtalált mielőtt még elbújnék
Szorosan ölel, akár csak én bújnék apámhoz
Mint az Úr Őt, Ő is szólítana magához

De én csak ültem ott és nem tehettem semmit
Pedig üvöltöttem volna a "rohadt mindenit"
Nyeltem hát nagyokat, hogy ne látszon
Gyász ült szememre, mint a kopasz őszi fákon

S föld került a sírra, örökre eltemetve
Nem láthatom már arcát hamiskásan nevetve
Nem hallom már hangját mikor azt mondja nekem
"Nagyon szeretlek kedves, édes kis gyermekem"