Búcsúzó

Meghalni jöttem hát
S hogy, feladják a kenetet
Temetni a jelent
És semmivé lett nevemet

Körvonalam megrepedt
Párologva illan a szó
Szivárogva pislákol
A tombolán nyert koporsó

Elhajlik a célkereszt
Benne saját arcom
Elváló hús, bőrlebeny
Szárad csak a hanton

Körmöm alatt piszok ül
Pipázgat a tornácon
Vér helyének őrzőit
Tartom vissza láncon

Földet öklend a garat
Tüdőm bogarak hazája
Lámpást gyújt a képzelet
A múlt ázott aurája

Nincs más, csak a köszönet
És profilomra égett mosoly
Kés futott át ajkamon
S egy marék szőlőcukor

Búcsúra hajlik a kéz
Törött csonkok szilánkja
Utolsó emlékként vésetve
Az elrothadt kopjafába

Köszönet

Két igen, kiket kötött a nem
Ismerős érzés, mégis ismeretlen
Fájdalmas ím, mégis oly badarság
Mint csókolni azt kiből süt a hazugság

Évek voltak, hosszú hosszú évek
Őrlődtek pofonok alatt, porrá a remények
Ez a balga szív, vajh miért is szeretett
S mondta ki egykor boldogan nevedet?!

Rohantam hozzád, csókodra vártan
Hevesen dobbant e hús a bordámban
Ám, most szivárog belőle, valami lé
Szavaddal döfködtél s szakítottad ketté

Mégsem bánom, okultam hát belőle
Milyen az ördög arca, angyalnak előtte
Hibám okán, mint tűnek fokán
Furakszom át s eme boldog órán
Szabaddá lettem, bilincseid után...

Egy halott blogbejegyzése

Legelső, utolsó

szomorúfűz koporsó

skatulyányi rekeszében

mésszel kennek

fel ne keljek

hangom tartják

úgy altatják

furulyáknak zokogását

ürességből merítem

Csendnek cseppje

robban neszbe

félelmemet legyezgetve

szólna szám

dadog csupán

agyamban lötyög

e rothadó lötty

miből kortyolok

ha szavakra szomjazok

mert magamnak

társa vagyok

Van kiadó hely

s hosszanti delej

északtól-délig

a földtől az égig.

Csak érzés nincs

az ott maradt.

Illatok sincsenek

mosoly sincs…

elmegyek

Zeng a kórus

egy üres trónus

fakó koronáján

kánonban dúdolják

Ég Veled! Ég Veled!

Forgó

Szorítja a lelkem, kihűlt pernyében
ólomgőzben pácolt, hazuggá kovácsolt
arcom szőtte gnóm mosolyt

Halottnak hatott, most mégis marad ott
maszkom az éj, gőgös és kevély
éli ki önnön színpadi vágyát

Rongyon a folt, jobb sose volt
tejbegríz illatú, tisztátalan fattyú
mocskolja be szajháknak ágyát

Hányásban gyöngy, úgy csillog e gömb
zárja magába, ölének bugyrába
fuldokló emlékben egykori társát

Fejemben zsongott, mint félrevert kolompot
hittem, hogy barát, gyomláltam igazát
szavak dudváján szélízű szárát

Miután otthagyott, szitkokat okádott
süppedt bőrömbe, szavának bilincse
marta ki látásom rothadó vázát

Elégett keretben, korommá dermedten
Felemás álomban, magammá változtam
riadtan csókoltam tükörképem párját

Most ím mégis, vihetem hát végig
ajándékba kapott, üvegszín gyásznapot
hátralévő éveim csengő koloncát

Nincs itt, pedig hívtam

Szétesőben, minden vad álmom
Sminkel egy díva a díványon
Púderfelhőben a sarkon a téren
Lámpafény hortyog az erkélyen

Belépő helyett, majd félre lépek
Csókjaid rossz ízű sötétek
Fodrozó hullám a műanyag hullán
Ma is elalszom, ideje korán

Legyintek egyet az időtlen térbe
Sebaj, még jó lesz az ebédbe
Száraz sercliket majszolunk mellé
Biciklivel megyek, újra magam elé

Rendeljünk vagy csináljunk rendet
Lázadjunk vagy kérjünk kegyelmet
Asztalon bábuk, markolják ujjak
Nyújtsuk ki hát, a tétova nyugalmat

Topogva egy helyben, aprót ropogva
Aprópénz csörren a pénztárba
Lehetne persze, de mégsem lehetne
Hogy versemet, ne fejezzem be.

Nyughatatlanul

Mondd, mit érsz vitéz?
ha kardodba dől a megpendülő idő
S lába kél, a sosem volt tegnapnak
Szavakat búgtál Istennek, angyalnak
Válaszát vártad a fel nem tett kérdésnek
Kik ők kik meghaltak? miért is éltek?

Mondd, miért ítélsz?
mások szavából hulló fércelt hangokból
Magadra öltöd, majd nézed a tükörben
Szerepet cseréltek e kopottas ködmönben
Látni vélted vázát, a megbomló időnek
Lepattanó szilánkját az el nem dobott kőnek

Mond, mit kérsz építész?
ki bontottad sorra, meggyengült létemet
Hazugsággal ragasztva eldugott szegletét
Megdöntve tűhegyen imbolygó tengelyét
Keresztel tetején, démonoktól félve
Bukott életedtől jutalmat remélve

Mondd hát ki végre!
mielőtt tanítvány lesz a mesternek ítésze
Lezárulhat ott a végbe vesző, időtlen lét
Búcsúzóul gyalul rám, pár maréknyi torz igét
Míg a lehelettel, mint minden reggel
Tovább szállok...s nem kelek fel.

Rege

Sanyarún, lüktetve az izzó
máglya birtokába kiált

ELÉG!!!

Legyen bár rút a bánat
legyen ám halált súgó
búgó hangján, megreped a folt
boszorkány ölbe varrt imát

RIKOLT!

Szennyes szavak omlanak
garatjának véröblös tornyain
ugrik alant az akarat
s terül el, köveknek romjain

Fiam!

Volt egykor e gyászos test
Mit most meredten bambulok
Tőrt döfének szívembe
S én is alant maradok
sorsomnak ím, nem lehetek cinkosa
hullaszagot legyez felém a szó
éget e tűz, mit most iszok
ruhátlan ölbe gyúl a tenyér

ERESSZ!!

Ne érj hozzám szavaddal
méregbe oltott nyelved nyaldos
tapad rám szutykos szitokkal

TÁVOZZ!

Hisz, egymagamban küzdök csak
míg e megbomlott elme él
elfed majdan kóró s tövis
s testemet bontja el, ezernyi gyökér

Imádkozz!

Beszámoló

Halva születtem, minek hát érezni?
Vérem még langyos, szeretném élvezni
Megnézni a percet, kívülről magamat
Lágyan elbomló, emlékkép ma alatt
Bontok egy emléket, hátha ez szabadabb
Tele van szénsavval, marja a nyakamat
Lenyelem persze, de mégis felbüfögöm
Rossz ízű szellemek, panírban kisütöm
Tetejére habcsók, lezseren rádobva
Langyos kis tűz ég, de testem még akarja
Nyers maradt az élet, szépen megformázom
Csontokkal befelé, nehogy már átázzon
Elmúlik ez is, persze egy nap alatt
Érinteni szeretném, belülről magamat
Szólok a pincérnek, hangom már elvásott
Az Ő szemén keresztül látom a világot
Kórság pusztít újra, én még a büfében
Egyedül úszkálok a kávéscsészémben
Indulok újra, hát ha ez más nap lesz
A postásra várok, azt mondta becsönget
Kortyolok újat, talán ma megbánom
Hogy ébren maradtam, s ez már nem álom
Lebegnek szavaim, annyira édesek
Akár a fruktózban a poláris kötések
Kinyújtott kézzel lépek az ablakhoz
Csukva van ismét, így hogy érek aszfaltot?
Gondolatban gondok, bújnak át kulcslyukon
Egy autó rám dudál, a makettasztalon
Kitérek előle, elvileg megúsztam
A végére csak annyit, mindenkit csókoltam...

Változatok

Lehetnék tudós vagy művészpalánta
Egy megtört zseni, vagy egy üvegnek szilánkja
Sznob gentleman vagy akár milliárdos
Zakóm Versaci a lelkem viszont sáros
A szélben a csendes hang
Vagy a leheletben a pára
Egy lehulló levél gravitációs pályája
Lehetnék akár, királyok sarja
Vagy egy koldus, ki csak markát tartja
Lehetnék, lehetne, mégis úgy döntöttem
Ebben a világban, nem leszek egyik sem!

Utazás

Szívemben zöld terasz
Csepeg rá torz melasz
Vállamat rángatom
A csontközi járaton
álmodom...
Bérlettel kezemben
Egy formalin teremben
repkedek...
Láncra feszített öleb lett az élet
Trombitálja fájó panaszát
Tompa szeg tartja a mozgó képet
Tűbe feszül rajta ezernyi szilánk

Kösz most már jól vagyok
Hát kenjünk rá harmatot
Pillangót reptetve
Ecettel bekenve
száradok...
Meghajolt valóság
Színpadán forróság
olvadok...
Bilincsbe vert szúnyog szívja vérem
Szárnyai feszítik szét agyam
Indigóval írt légypapíron élem
Megszokott kis szaros álmomat

Álmodj csak vállamon
Én csendben majd ellopom
Krizantém felhőben
Megfeslett ernyőben
szaggatom...
Meghasadt társamat
Ki nyelvemre rátapadt
hallgatom...
Hologram lidércek bujkálnak bennem
Kisértenek minden hajnalon
Örömódát zeng mellé a lelkem
Minden cseppje édes fájdalom

Tisztátalanul

Sár tapadt nyelvemre s a foszladozó viselet
Emlékben őrzi, majd tépi szét nevemet
Sírni hallom, még ha süketté is lettem
Fekete lyuk tátong üres szemgödrömben

Értem én hidd el, csendet iszom én is
Lebernyeg bánatom élet nélküli szintézis
Pupilla már nem reng, a hang is hallgatag
Szobor lett a szóból, véremből könnypatak

Mosnám le arcodat az ott nem hagyott csóktól
De tisztátalan lelkem már nem óv meg a rossztól
Elégtem a fényben s maradtam csak hamu
Árnyként izzok szívedben míg bezárul a kapu

A kulcs elvész majd, a zár is lustán kattan
Feledés tengerének mélyén fuldoklom a bánatban
Lassan húz le az örvény, mégsem menekülök
Elfogadtam sorsom, s szerelmes közönyöd

Sirató

Maradtam ím csendes éter
Agyba kúszó vegyes hévvel
Reményem, mint koldus jussa
Üres tarisznyája lyukas foltja

Próbáltam hát jó szerencsét
Szemrevaló szép menyecskét
Csókot kaptam, lelket loptam
Múltamat, mély kútba dobtam

Hazug szóval, mire megyek?
Hogy én is, hitszegővé legyek?
Nem hagyom meg ezt a kegyet
Könnyem mentén elevezek

Tovább lépek...tovább állok
Emlékezz! mást nem kívánok
Emlékezz rám, hogy ha fáj is
Halál után...s azután is.

ÖNmARCangKÉP

Üres unott órákban tekereg a sóhaj
Elvette mindenem e csendes ízű tolvaj
Ellepett mindent az átokból szőtt felhő
Halálszag terjeng s mint elszakadt gyeplő

Ereszti el hangom, erőtlen üvöltést
Térdre rogyva bámulom az eltűnő tűnődést
Rajta lábnyom, mocskos sáros hegek
Hangtalan esőben, zsoldosként lépkedek

Harcolok magammal, nincs már több ellenfél
Leigáztam a világot és feladtam a végénél
Monoton azt hallom, mit üzent csak a múlt
Fejezd be végre, ezt az elvesztett háborút

F.O.System - Miért?

http://www.youtube.com/watch?v=opoQFwMQyYE

Szótlanul,
Mindentől távol,
Megadva magad a múló időnek,
A hited már elveszett rég,
Pedig volt benned annyi még,
Hogy szállj, de ez már nem elég
Csak fekszel az ágyon
Álmatlanul,
De meghalni lassan és meghalni csendben
Szótlanul,
Már nem lehet,
Mondd, miért teszed,
Ha nem érdekel senkit már,
Hogy mi lesz veled?

Jézust látom, ahogy a sebektől szenved
És hideg ujjak kutatnak benne,
De a könyörgés már nem segít rég,
És a keresztek tövében térdelve még,
Csak várni, csak várni elég

Mert a kés a húsodba vág,
És a tű a testedbe szúr,
Miért nem érted végre meg,
Hogy ezt nem élheted túl,
Mert a tested is csak por,
Amit ha felkavar a szél,
Hát mondd el, miért teszed,
Hát mondd el nekem, hogy miért

Ítélet

Megszületett hát a csend
Torkom mutatója most kileng
Látni vélte, hogy még élt e
S a reszkető csalódottság ítésze
Engedte rá nehéz pallosát
Kimetszve szívéből, annak hazug darabját